Szakmai háttértámogatás az infokommunikációban — tanácsadás a Kormánynak

• Címke: vitasarok

 

Miért vesznek igénybe ICT tanácsadót az üzleti életben?

 

Hogy[1]

  • külső, objektív tanácsot, javaslatot kapjanak,
  • a tanácsadó speciális tapasztalatát felhasználják,
  • időszakos segítséget kapjanak egy nem állandó feladat megoldásában,
  • (részben) kiszervezzék az ICT szolgáltatásokat.

 

Miért „tart” ICT tanácsadó testületet a Kormány?

  • A kormánynak célszerű, ha nem csak szállítói (lobby) szervezetekhez fordulhat, bár a piaci tanácsadókkal fenntartott kapcsolat is fontos.
  • A döntéshozónak a véleményező, tanácsadó szerepben lévővel nem célszerű, ha hierarchikus a kapcsolata, de a tanácsadónak lojálisan kell viszonyulnia a döntéshozó által kijelölt célokhoz.
  • A tárcaérdekek közötti semlegesség fontos. (Bár a következetes álláspontot képviselő tárca szempontjait a szakértő könnyeben teszi magáévá.)

 

Az NHIT nem szállítói érdeket képvisel, nem része a kormányzati hierarchiának (azaz egyetlen minisztériumnak sem), és az elektronikus közszolgáltatások fejlesztése iránt hosszú ideje elkötelezett tagokból áll, akik közül kettőt a miniszterelnök, kettőt a Médiatanács, egyet a Magyar Tudományos Akadémia delegál. A tagok tevékenységükben nem utasíthatók.

 

Az NHIT dedikáltan a Kormány ICT tanácsadó szerve[2], így esetében a fenti négy tanácsadási motivációs célok közül csak az első kettő alkalmazható. A Kormány elé kerülő, jellemzően jogszabály és határozat tervezetek véleményezésén túl önálló javaslatot, kezdeményezést tehet a Kormány, valamely tárca vagy a felügyeletük alatt álló szervezetek felé.

 

A napi munka

  • jogszabály-tervezetek véleményezése, közigazgatási és társadalmi egyeztetések
  • projektek (pl. KÖFOP) támogatása (kormányhatározatok alapján)
  • szakértői anyagok elkészítése (pl. Nemzeti Adatpolitikáról szóló fehér könyv)
  • önálló fejlesztési kezdeményezések
  • műszaki tanulmányok készítése (tárcák felkérésére)
  • szakmai együttműködés egyetemekkel és társadalmi szervezetekkel
  • tárcák szakmai támogatása EU és nemzetközi ügyekben

 

A munkát a tanács öt tagja és körülbelül két tucat szakértő végzi: informatikus és távközlési mérnök, programozó matematikus, jogász, média és államigazgatási szakemberek. Mindenki a saját szakmai hátterét, tapasztalatát és saját véleményét teszi hozzá az eredményhez. Hogy lesz ebből a Kormány által meghatározott ICT program megvalósításához szükséges szakmai segítség? Mi biztosítja, hogy a szakértői véleményekből belső integritását megőrző javaslat álljon össze? A szakmai irányok felett a Tanács, annak operatív biztosítása felett pedig az elnök őrködik.

 

Szakmai területek

Jogalkotás

Nálunk furcsa mód a humán tudományterületet képviselő jogászok munkája mérhető leginkább egzakt módon: ha a tervezet megfelel a kodifikáció elemi szabályainak, azaz (1) érthető szabályokat fogalmaz meg, (2) belső ellentmondásoktól mentes, (3) a hazai és uniós jogrenddel nem ellentétes, (4) nem keletkeztet redundáns rendelkezést, (5) következetesen épül a korábban már bevezetett fogalmakra, (6) nem eredményez indokolatlan kivételeket, (7) az eljárásrend nem tartalmaz sehová sem vezető elágazásokat vagy olyan ciklust, melynek ciklusfeltétele reálisan előforduló körülmények között azonosan igaz, akkor maximum opcionálisan figyelembe vehető javaslatokat fogalmazunk meg, a javaslat (jogi szempontból történő) támogatása mellett. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor a feltárt problémát ismertetnünk kell és szövegszerű javaslatot kell tennünk a megoldására. Ha az elérni kívánt célt véljük ellentétesnek a jogi környezettel, akkor ezt érthetően megfogalmazzuk, és ha tudunk javaslatot teszünk arra a módosított célra is, mely a kívánt szabályozási hatást leginkább eléri. Nem egyszer az az egyeztetések vége, hogy „akkor írjátok meg a tervezetnek ezt a részét”.

 

Stratégia alkotás és műszaki kérdések

A műszaki kérdésekkel mérnökök foglalkoznak, akik jelentős saját, azonban sokszor eltérő és sokrétű tapasztalattal rendelkeznek. Egy adott műszaki megoldás az egyiknek sikert hozott, a másiknak viszont kudarcot. Lehet, hogy a témáért felelős szakértő kiemelkedő eredményeket ért el egy módszer alkalmazásával, esetleg ilyen irányú kutatásokat is végez, de a megvalósításért felelős szerv más megoldást választott. Ilyenkor a szakértőktől azt várom, hogy kizárólag a kitűzött célt és a megvalósításért felelős szervezet által választott utat nézzék. Ha az út a célhoz vezet, annak bejárását kell segíteni! Más módszer öncélú felvetése, vizsgálata mindkét oldalon erőforrás pazarló. Ha az államigazgatásban egy intézmény projektcsapatának véletlenül sikert hozó tapasztalata van egy módszer vagy egy termék használatában, akkor csak nagyon alapos okkal szabad más irányt javasolni. Nem szabad elfelejteni, hogy jellemzően közigazgatási és rendvédelmi, azaz nem informatikai szervezetek vállalják magukra olyan fejlesztések beszerzését és rendszerintegrációját, melyek egy tisztán informatikai cégnek is becsületére válna. A szárnyaló szakmai ötleteknek és újításoknak a saját kezdeményezések megfogalmazásakor van helye. Ha egy KÖFOP projektben egy szakértő a dokumentumok hitelességének a problémáját —a közigazgatás világában elsőként— blockchain-nel javasolja megoldani az eIDAS rendeletben megfogalmazott aláírások helyett akkor jobb, ha megtartja magának a véleményét. Még akkor is, ha a megoldás óriási szakmai eredmény lenne —számára.

 

A vélemény megfogalmazása

Mind a gazdasági célokat kitűző cégek, mind a társadalmi és politikai célokat követő közigazgatási és politikai vezetők esetében fontos, hogy a tanácsadó a véleményét érthetően fogalmazza meg. Az információs rendszerek működésének problémája jóval megelőzte a számítógépeket. Az Egyesült Államokban az 1880-as népszámláláskor gyűjtött adatok feldolgozása nyolc évet vett igénybe. Világos volt, hogy a gyorsan növekvő ország következő népszámlálásának eredménye nem lesz meg az azt követő népszámlálásig. Ráadásul a nagyhatalommá cseperedő ország polgárainak fokozott érdeklődése kísérte a feldolgozást. Az adatok lyukkártyára rögzítése és az elektromechanikus számológépekkel történő feldolgozás iránti bizalmatlanságot el kellett oszlatni. Sem a Népszámlálási Iroda vezetői, sem a társadalom előtti felelősséget viselő politikusok nem szívesen kockáztatták a sikert ki nem próbált módszerek alkalmazásával, de valamit mégis tenniük kellett. Az akkori innovátor[3] dolga nem lehetett könnyű, de talán kézzel foghatóbb dolgot kellett a döntéshozóknak elmagyarázni, mint manapság. Az információ tárolása a lyukkártyán szemmel látható módon történt, a kártyát mechanikusan kezelő gépeken látszott, hogy mit tesznek. Talán az elektromos érzékelőként működő tűkről volt a legnehezebb elhinni, hogy az áramkör zárásával a számoló tárcsa tényleg tovább lép, mivel az áram, illetve az azt létrehozó feszültség volt az egyetlen szabad szemmel nem látható és a kor embere számára szokatlan része a rendszernek. A döntéshozók jól tették, hogy hittek Hollerithnek: a lakosság létszámát hat hét alatt megkapták[4], de a teljes feldolgozás is két évvel kevesebbet vett igénybe, mint tíz évvel korábban.

 

Gondoljunk bele, hogyan magyaráznák ma el egy jellemzően jogi végzettségű közigazgatási vezetőnek, hogy bízzon az elektronikus aláírásban! Hogyan tehető egy korlátlan számban másolható, könnyedén átírható, szétválasztható, megrövidíthető vagy kiegészíthető adatsor hitelessé? Hogyan szerelhető fel nullák és egyesek sorozata a hagyományos aláírásnak és pecsétnek funkcionálisan megfeleltethető biztonsági elemekkel? Az elektronikus aláírást, mint adatsort oda írom, ahová akarom, annyiszor másolom, ahányszor tetszik, bárki észrevétlenül lemásolhatja, terjesztheti, módosíthatja. A IT tanácsadó mégis azt állítja, hogy az a bizonyos adatsorként létező aláírás letagadhatatlanul és hamisíthatatlanul az aláíró személyéhez és az aláírt dokumentumhoz kötődik. És ez az önmagát tanácsadónak nevező ember azt javasolja, hogy alkossunk olyan jogszabályt, mely az ilyen nullák és egyesek sorozatához ugyanazt a jogi erőt rendeli, mint a saját kezű aláíráshoz! És csupán az elektronikus közszolgáltatások legelemibb kellékéről, a dokumentum hitelességéről beszélünk! Egy cikkben[5] kísérletet tettem a módszer elemi eszközökkel történő bemutatására. Ugyanakkor be kell látni, hogy a döntéshozó nem juttatható el úgy a „belátás” állapotába, mint egy egyszerű ábrával a Thalész-tétel esetében.

 

A meggyőződés a tanácsadó dolga. A jó tanácsadó meggyőződése pedig megalapozott. Kommunikációjához olyan eszközöket vehet igénybe, melyek a majdani döntés argumentumaként használhatók. A műszaki háttér bemutatása helyett leírhatja saját meggyőződését, de ekkor pusztán szakértői tekintélyére apellál. Leírhatja a tervezett eszközökkel és módszerekkel mások által szerzett tapasztalatot. A korábbi példánál maradva, jó módszer a nyilvános kulcsú kriptográfia alkalmazása mellett érvelni az elektronikus hitelesség biztosításához, ha bemutatjuk: az erre épülő professzionális megoldások megbízhatóan működnek az egész világon, például az üzleti életben, ahol nyilvánvaló, hogy jelentős előnyhöz lehetne jutni a módszer esetleges hibáját kihasználó visszaéléssel: a kötelezettség vállalásának letagadásával, tartalmának módosításával, vagy más nevében történő hamisítással. A bankok, kereskedők, szállítmányozók, gyárak és szolgáltatók mégis megbíznak a módszerben. Ez erős érv a közigazgatási adaptáció mellett, és sokkal hasznosabb, mint az egész számok maradékosztályain értelmezett diszkrét logaritmus kiszámítási nehézségeinek bemutatása (azaz az aláírandó adatot számnak tekintve hatványozzuk, de az alap és az eredmény ismeretében sem tudom a kitevőt megállapítani, azaz más adaton egy idegen nem tudja elvégezni a műveletet). Jó érvelés lehet a célhoz kötődő következmények vagy azok elmaradásának bemutatása. Ez utóbbi eset az, amikor a szakértői vélemény nem vitatja a kiválasztott módszer működőképességét, de megkérdőjelezi például azt, hogy valós igényt elégít-e ki a szolgáltatás. A közigazgatáson belül egy könnyen bevezethető ösztönző elég lehet arra, hogy köztisztviselők a kívánt módon használják a rendszert, az ügyfelek irányában pedig tényleges hozzáadott értéket teremtsenek az új szolgáltatással. Ezek többségében nem műszaki természetű intézkedések.

 

A döntéshozó felelőssége

A döntéshozó szerepe pedig az, hogy

      1.            kitűzze a közpolitikai célt,

      2.             eldöntse, hogy kitől kér véleményt (ki a jó tanácsadó) és

      3.            a szakértői vélemény által feltárt akadályok és kockázatok, valamint saját tapasztalata alapján

  • szükség esetén módosítson a célon és
  • meghatározza a végrehajtás módját, felelősét, határidejét.

 

A döntés joga mindig azé, aki a felelősséget viseli, azaz a közigazgatási vagy politikai vezetőjé. Az az ember, aki ezt nem veszi tudomásul, az szakértő lehet, de tanácsadó nem. Tudomásul kell venni, hogy a közszférában a döntések nagyon eltérő helyzetben lévő társadalmi csoportok mindennapjait befolyásolják, akiknek az életére, ellentétben az üzleti vagy magánélettel, kötelező erővel hat egy-egy döntés. A szociológiai, közgazdasági, biztonsági vagy nemzetközi kapcsolatok súlya adott esetben józan ésszel beláthatóan meghaladja a műszaki szempontokét. Tudomásul kell venni, hogy a döntést megalapozó diszciplínák között csupán az egyik a miénk (a műszaki). A polgárok személyes adatainak védelmének kérdése tipikusan olyan szempont, mely egyébként jó műszaki megoldások alkalmazását teszi lehetetlenné. Itt a műszaki szakembernek meg kell hajolnia a jogászok érvei előtt. A cél ugyanis nem önmagában az információs társadalom, hanem az olyan társadalom, ahol jó élni, amelyben természetes a digitális jólét. Az eseti döntések nyilvános szakmai bírálatának a szakértő életében nincs helye. Akinek ilyen ambíciója van az szegődjön döntéshozónak vagy újságírónak. A tanácsadó számára egy-egy ügy szakmai utóélete ki kell, hogy merüljön abban, hogy a vitatott kérdéseket, a konkrét esetre történő bármilyen utalás nélkül, szakmai fórumokon felveti. A „megjósolt”, leírt, figyelmen kívül hagyott, és sajnos bekövetkezett kudarcokat ugyanúgy magunkban kell feldolgozni, mint amikor kiderül, hogy csak vészharangot kongattunk. A „károsult” a tovább lepésben várja segítségünket, nem az önkritika megfogalmazásában. A döntés meghozatalakor nem az ő székében ültünk, ezért nem feltétlenül ismerjük döntésének valamennyi szempontját.

 

A tanácsadói munka és a politika

A Kormány tanácsadó szerve a politika által átszőtt közegben dolgozik. Az ICT tanácsadói szerepben az erős politikai érzelmek rontják az eredményt. Nyilvánvaló, hogy a vezetőkkel vagy az elérni kívánt célokkal szemben érzett erős politikai ellenszenv lehetetlenné teszi a munkát, mindkét irányban aláássa a bizalmat. Ha a szimpátia eléri a rajongás szintjét, nem várható a kockázatok reális feltárása, a vezető saját ötleteinek dicséretét fogja csak visszahallani. A nehézségekre nem fog felkészülni, az esetleges kudarc váratlanul éri. Ez pont olyan, mintha nem lenne tanácsadója. A szakértő tanácsadótól elvárt, hogy értse meg az elérni kívánt közpolitikai célt, értse meg annak a társadalomra, az állam működésére gyakorolt pozitív hatását. Ha a műszaki vagy jogi akadályoktól függetlenül negatívnak érzi a társadalmi hatást, akkor célszerű, ha nem ő végzi az elemzést. Őszinte meggyőződéssel nem lehet abban segíteni, hogy miként menjünk minél hatékonyabban végig a tanácsadó szerint rossz irányba vezető úton. Ilyenkor olyan szakértőnek kell átadni a feladatot, aki azonosulni tud a céllal. Egy tanácsadónak (vagy vezetőjének) észre kell vennie, ha rendszeresen, főleg, ha alapkérdésekben is felmerül ez a konfliktus. Az ebből fakadó következtetéseket előbb-utóbb az intelligens tanácsadónak, ennek hiányában vezetőjének, le kell vonni.

 

 

Az NHIT több mint 20 éve folyamatosan támogatja a mindenkori kormányzatot az infokommunikációs szakpolitikai döntéshozatalban, ezért úgy gondolom, hogy betölti küldetését, maximálisan ellátja feladatait, és megfelel az intelligens tanácsadó kritériumainak.

 

Vágujhelyi Ferenc



[1] https://en.wikipedia.org/wiki/Information_technology_consulting

[2] 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 120-122. §

[3] Herman Hollerith

[4] a tíz év alatt 13 milliós növekedést jelentő közel 63 milliós számot sokan a módszer hibájának tartották, mert a társadalmi elvárás legalább 75 millió volt.

[5] Vágujhelyi Ferenc: A hitelességről (Jegyző és Közigazgatás XIX. évf. 2. szám 35. old.)

NHIT Online Akadémia

Digital Hungary